Unofficial NBA Fan Site - Friss hírek, cikkek, érdekességek
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
     
Menü
     
Legendák
     
Hírlevél
E-mail cím:

Feliratkozás
Leiratkozás
SúgóSúgó
     

Michael Jordan

Brooklynban született, majd North Carolina államban nőtt fel. A helyi egyetemre sport-ösztöndíjjal vették fel, ahol másodévesként ő dobta a mindent eldöntő kosarat az egyetemi bajnokság döntőjében. Az év játékosa lett 1984-ben, majd az amerikai csapatot az aranyéremig vezette a Los Angeles-i olimpián. Ugyanebben az évben igazolta le a Chicago Bulls, s megkezdődött NBA-s pályafutása. Első szezonjában 28,2 pontot dobott átlagban, ami remek, természetesen az év újonca címet is megkapta. Számos rekordot ő tart, többek között legtöbb pont egy rájátszásbeli meccsen (63), legmagasabb átlag a döntőben (41 pont 1993-ban). 1991, 1992, 1993 3 év amiben Jordan vezényletével a Chicago bajnokságot nyert. Közben újabb rekordokat döntött meg, amik felsorolásához 10 oldal is kevés lenne.

1993-ban úgy határozott, visszavonul a kosarazástól. Oknak apja halálát jelölte meg. Ezt követően baseballozni kezdett, de nem igazán ment neki, 1995-ben ezért visszatér az NBA-be. A Bikák erősebbek lettek vezérletével mint valaha, 72 meccset nyertek egy szezonban! 1996, 1997, 1998 újabb 3 év, amikor Jordanék vihették haza a bajnoki címet. Így, karrierje csúcsán újra visszavonul, de nem is kellett sokáig várni, 2001-ben már a Washington Wizards színeiben újra visszatért, hogy egy kicsit fellendítse a liga népszerűségét. A ma 44 éves Jordan még mindig az NBA egyik első számú játékosa, számos fiatalabb társát lepipálva.

 

A kosárlabda mágusa


Az 1980-as években új csillag tűnt föl az amerikai profi kosárlabdaszövetség, az NBA bajnokságában. Látványos képességeivel Michael Jordan nemcsak a nézőket kápráztatta el, hanem ahhoz is hozzájárult, hogy ez az Amerikában született sportág minnél népszerűbb legyen.

A kosárlabdázókról mindig a kétméteres termet jut először az eszünkbe, pedig a gyorsaság, az ugróizmok robbanékonysága és a taktikai érzék ebben a sportban még a magasságnál is fontosabb. A felsorolt adottságokban Michael Jordan nem szűkölködött. Természet adta magas termete kivételes gyorsasággal és ügyességgel párosult, játékintelligenciája is parádés volt. Képes volt a játék hevében megfontoltan dönteni, áttekinteni az egész játékteret, ügyesen manőverezni, úgyszemlélni az ellenfeleket és a csapattársakat, ahogy a sakknagymester a figurákat a táblán, és úgy félrevezetni az ellefelet, hogy közben csapattársai megértsék a szándékát. Afféle Jolly Joker volt a kosárlabdapályán: éppoly jól állta útját a támadásoknak, zilálta szét az ellenfél stratégiáját, mint ahogy kosárra tört. Erényei közzé tartozott még a súlypontja fölötti ösztönös kontroll, a veleszületett érzék saját testének mechanikája iránt, amely ahhoz kellet, hogy amikor a kosárra dob, minél hosszabb ideig maradhasson a levegőben. Ugyanarról a képességről van szó, mint amelyre a futballcsatárnak van szüksége ahhoz, hogy a védők gyűrűjéből kiemelkedve a labdába fejeljen. A nehézségi erőt természetesen nem győzheti le, de az ugrás pontos időzítésével és olyan testtartással, hogy a súlypont és a testsúly ne csökkentse, hanem növelje az ugrás lendületét, az olyan kiváló kosaras, mint Michael Jordan, a kellő pillanatban szinte megáll a levegőben. E kiemelkedő képességét még a NASA űrkutatói is tanulmányozták. 
 

Érdekességek

Az NBA bajnokság rájátsának1987. április 30-i mérkőzésén Michael Jordan chicagoi színekben a Boston ellen 63 pontot szerzett.Egyetlen mérkőzésen még senki nem ért el ilyen fantasztikus eredményt.
Az NBA legjobb pontszerzőinek örökranglistáján Jordan a harmadik helyet foglalja el Kareem Abdul-Jabbar és Jerry West mögött. 1987-től 1993-ig - 7 éven át - minden évben Jordan volt az NBA legjobb pontszerzője. Ehhez hasonló teljesítményre csak Wilt Chamberlain volt képes az 1960-as években. Ebben a hét évben, valamint 1985-ben Jordan idényenként több mint 2000 pontot szerzett. E tekintetben csak Abdul-Jabbar múlta felül. Jordant társai 1988-ban, 1991-ben és 1992-ben választották a ''legértékesebb játékosnak''. 

1.Beválasztották az NBA történetének 50 legjobb játékosa közé

2.9 alkalommal volt tagja az év védőötösének (All-Defensive First Team (1988-93, 1996-98)

3.14 alkalommal szerepelt All -Star Gálán (3x MVP:1988,1996,1998)

4.10 alkalommal volt tagja az év csapatának (All-NBA First Team (1987-93, 1996-98)

5.1987-ben az Atlanta Hawks elleni mérkőzésen 23 pontot dobott egymás után. 

6.38 mérkőzésen szerzett 50 vagy 50-nél több pontot.

7.Az 1993-as NBA döntőben a Phoenix Suns ellen 41 pontos átlaga volt a hat mérkőzés során (NBA-rekord)

8.1986.áprilisában a Boston Celtics elleni rájátszás meccsen 63 pontot dobott (NBA-rekord)

9. 1990.március 28-án 69 pontot dobott a Cleveland ellen.

10.Az NBA történetének egyetlen játékosa,aki tripla-duplát ért el All-Star mérkőzésen (1997.: 14,11,11)

11.Sorozatosan 842 mérkőzésen dobott legalább 10 pontot.

12.1992.június 3-án az NBA döntő 1. meccsén a Portland ellen egy félidő alatt 6 hárompontos kosarat dobott.

Ezen kívül rengeteg NBA -rekordot tart.Többek között ő az egyetlen játékos,aki túl a 40.életévén is tudott 40 pontot dobni.

Chicago Bulls és Michael Jordan 

                                  

Ez viszont új időszámítást kezdetét jelentette a Chicago-szurkolók számára, hiszen a draft harmadik választottjaként Michael Jordan került a csapathoz. Ettől kezdve az addigi kilátástalanság bizakodássá változott. Jordan egy olyan várost tudott izgalomba hozni, amelyben eddig nemigen volt népszerű a profi kosárlabda. MJ első évei káprázatosak voltak. 1986/87-ben szerezte meg először a gólkirályi címet, amelyet egymás után hét követett. 1987/88-ban már az alapszakasz legértékesebb játékosa volt. Egyedül azonban minden igyekezete ellenére sem tudta a rájátszásban sikerre vezetni a bikák-at  pedig egész Chicago erre vágyott. A segítség 1987-ben érkezett, amikor a Bulls ugyanazon a napon megszerezte Scottie Pippent és Horace Grantet, a két kitűnő adottságú csatárt. A három kiválóság első együtt töltött évében a Bulls 50 meccset nyert, és második lett a Középső csoportban. Három évvel később, immár Phil Jackson edzősége idején, a bikák 61 meccset nyertek az alapszakaszban, keresztülsöpörtek a Keleti főcsoporton, a döntőben pedig öt meccsen simán kiütötték a Lakerst. 1992-ben megismételték sikerüket, majd 1993-ban ők lettek az NBA történetének harmadik csapata, amely egymást követően háromszor is bajnoki címet szerzett. Jordan azonban az 1993-as idény végén bejelentette visszavonulását, és megkezdte baseball-pályafutását. Távozása után bekövetkezett a várható visszaesés. A Bulls a középcsapatok közé süllyedt, amikor 1995-ben az alapszakasz utolsó 17 mérkőzésére MJ visszatért. Ám személye sem volt elég a sikerhez, a bikák a rájátszás második körében kiestek, de a Jordan-Pippen páros újbóli egymásra találása és a liga legjobb lepattanózójának, Dennis Rodmannek a megszerzése megalapozta a példátlanul eredményes 1995/96-os idényt. Az új Chicago Bulls meg sem állt a rekordot jelentő 72 győzelemig, megszerezve negyedik aranygyűrűjét. Egy évvel később 69-13-as alapszakasz-mutatóval (második legjobb a liga történetében) és 19-ből 15 győzelemmel a rájátszásban, ötödször lett bajnok az évtizedben. Az 1997/98-as idényben már sejteni lehetett, hogy gyökeres változások történnek a szezon után. Pippen a liga leginkább alulfizetett játékosa volt és az ebből adódó állandó konfliktusa Jerry Krause-val, valamint Jordan és Phil Jackson visszavonulási szándéka véget vetni látszott a 90-es évek dinasztiájának. A Bulls ennek ellenére hat idegtépő mérkőzésen legyőzte a Utah Jazz csapatát és megszerezte történetének hatodik bajnoki címét. Az idény végeztével a Chicago szétesett. A főbika és az edző nyugdíjba vonult, míg Pippen és Rodman eligazolt. Ezzel lezárult egy évtizedes sikertörténet.

 

Michael Jordanről egy kis zárószöveg

 Michael Jordant eddig senki nem múlta felül a sportág történetében. Veleszületett tehetsége, valamint gyakorlat és taktikai érzéke jóvoltából hiánytalanul bírtokában volt a játékhoz szükséges izomzati és testalkatbeli adottságoknak, a kellő hajlékonyságnak és stratégiai érzéknek. A sportág történetében kevesen szereztek több pontot, mint ő, s aki ezen a téren netán felülmúlta, az csakis a pontszerzésben jeleskedett. Jordan viszont éppoly sok, saját csapata kosarára dobott labdát védett ki, mint amilyen sokat az ellenfélnek dobott.Jordan 1999-ben visszavonult.Majd két évnyi csendes semmittevés után a Washington Wizards résztulajdonosaként, majd rá egy évvel a mágusok játékosaként másodszor is visszatért. Minden idők egyik legjobb játékosaként 32292 (30,1 pont átlagban) szerzett ponttal, ujjain 6 bajnoki aranygyűrűvel 2003-ban végleg visszavonult.

Michael Jordan 10 legőrültebb megmozdulása

     

Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!